Графитовая фея
Шрифт:
Micsoda k'eptelens'eg jut eszembe! Marina megvakarta a f"ule m"og"ott, mert a f"ul az agy k"ozelebb van, mint az 'alla. Azt'an a k'ez, ment a homloka, az orra, amely az agy soha nem volt. Sz"uks'ege volt esze, hogy egy "otlet: hogyan v'alik egy Grafit istenn"o! Ilyen egyszer"u! Ezen a ponton, csak fizikailag 'erezte, hogy elrabolt'ak a borost'at pedig hozta a mennyezet a szob'aban.
A leveg"o mennyd"org"ott a szavakat:
'En vagyok Isten, vagy semmi!
Marina a f"old"on t'ertem magamhoz. Senki nem volt a szob'aban, senki sem. Ablakok, ajt'ok be voltak z'arva. 'Ugy 'erezte, hogy szomor'u. Esz'ebe jutott a mond'as: ha sok lesz egy kicsit. A l'any megd"orzs"olte a s'er"ult testet.
Azt akarta, hogy a test'et nem 'art al'a a mennyezetr"ol a padl'ora. A test m'ar nem f'aj. S'ohajtott, fel'allt a padl'or'ol, lassan el'erte a sz'eket, de nem "ult rajta. 'Ugy n'ezett ki, vissza a tr'ont, szolg'ak, az 'ujonnan t"und'erek nem volt. A sz'am'it'og'ep k'eperny"ov'ed"o 'atkozva.
Kopogtattak az ajt'on, kiab'alt'ak a nev'et. Valaki meg akarta dugni a kulcsot a z'arban, de az ajt'o be volt csukva a k"uls"o behatol'as. T"und'er neve Marina tartott Kir'alyi csend. F'ajdalmas viszket'es ujjait, 'ugy n'ezett r'ajuk, ujjai n"ott a k"orm"ok, valamint a g"orbe egy kedves spir'al.
A fej'et viszketett, v'allain kezd"od"ott, hogy menjen le egyszer"u sz'al haj. "O lehajolt, hogy a l'aba: a s"ot'et f"urt"ok a k"orme ki'allt a szand'al. Ruh'ak voltak reped'es a varratok, Melle egyre nagyobb a szem'eben.
Marina n'eztem magam a t"uk"orben: a szemei s"ot'etek voltak, rongyos ruha l'ogott egy barna test.
– Ah! Ah! Ah!
– Marina s'irt, sz'ive-rending hang.
A m'asik oldalon az ajt'o, az emberek d"uh"osek voltak, azt nyomta meg a f'ab'ol k'esz"ult ajt'o egy"utt "ut"otte ki. Az alkalmazottak, valamint a sportol'ok a tornaterem berontott a szob'aba. A l'atv'any, a t"und'er, leestek a f"oldre el"otte t'erden 'allva, mint ha valaki kopogtatott a l'abukat.
'O, Istenem!
– A kik"ot"obe-ki'altotta.
– Kisl'any, te akartad, hogy egy t"und'er? 'Ugy legyen! Megyek nyaralni. 'En nem vagyok rabszolga dolgozni 'evsz'azadok 'ota n'elk"ul hagyni! F'aradt volt. Munka, istenn"o! Isten hangj'at fentr"ol j"ott.
Az emberek a f"old"on fekszik, cs"okkent a f'elelem kezdett kim'aszni a szoba t'erden 'allva. A szem"uk k'oborolt 'ehesen, a Marina 'abra.
– Most meg hov'a m'esz?
– k'erdezte Marina egy sz"orny"u hang.
– Te leszel az apostolok!
– Hogy mondj'ak azt, hogy a Kir'alyn"o vagy a Grafit - mondta a mindennapok Nimfa Igor, "o is gyorsan fel'ep"ult.
Persze, nem Marina Virtu'alis t"und'er nem hiszem, de az egy'eb c'imek kezdett zuhany tet"ot"ol talpig. 'Erdekes t'eny, de az emberek hallgattam r'a! K'ert egy h'al'oszoba feh'er, fekete cs'ikos. Azt akarta, 'etelek d'isz'itett feh'er, fekete gy"ongy. K'iv'ans'aga hamar teljes"ult azzal, h'aztart'asi alkalmazottak.
A m'asodik napon Marina k"ovetelte, hogy "osszegy"ujti az 'allatok, hogy a fest'ek a b"or sz'ine, a grafit, vagy egy egyszer"u ceruza helyett a feh'er ketrecek. Minden 'arnyalat'u fekete haszn'alt'ak azok, akik obsequiously hitt egy 'uj Szent'ely - a Grafit istenn"o.
A harmadik napon, Marina beteg j'atszik a t"und'er. F'aradt volt, a saj'at teste, azt akarta, hogy ugyanaz a l'any, de nem is egy t"und'er! De Isten szabads'agra ment, de nem 'arulta el, hogy h'any napig, vagy 'evsz'azadok 'ota t'avol volt. Marina kezd"od"ott, hogy t'epje sz'et, 'uj gondolatok, "o akarta ir'any'itani az emberek a bolyg'o, nem csak "ot oszt'alyt'arsai! Nem t"obbet, nem kevesebbet! Mindenekel"ott!
Hogyan tud Isten szab'alyozz'ak a f'erfiak? Azt'an esz'ebe jutott, hogy vannak k"ul"onb"oz"o vall'asok, sz'oval, hogy neki nem kell, hogy k"ovesse az emberek, de csak az Ortodox. "O l'elegeztem egy megk"onnyebb"ult s'ohajt!
Eg'esz 'eletemben azt parancsolta, hogy csak magamnak, itt sz"uks'eges, hogy uralni! Nem, nem akarom, hogy egy t"und'er elvb"ol! Isten is megpihent a h'arom nap - mehet vissza dolgozni! Marina F'aradt. 'O, f'aradt!
'Allatok szokatlan sz'inez'es lett gonosz. A fenti k"ornyezetben 'allt egy vad'allati "uv"olt'es. Ugatott festett az azonos sz'in"u a kutya. Marina n'ezett mag'at, "uv"olt"otte k'orusban a vad'allatok.
A szob'ab'ol j"ott Nimfa Igorevna:
– Mit akarsz, mit, Fels'eg?
– T"und'er vagyok! M'ar majdnem egy istenn"o!
– Sajn'alom, Marina, de a f"old a hozz'asz'ol'as nem a title 'istenn"o', de van egy kir'aly, egy Hercegn"o, Eln"ok.
– Nimfa I., nem lehet vitatkozni. Akkor adj tan'acsot, hogyan, hogy tartsa szemmel az eg'esz emberis'eg?
– Mi kell? Fel"ugyelet-a munka nagyon f'araszt'o. Azt'an a t'erk'epen Virtu'alis Kir'alys'ag-az 'allam nem l'athat'o. 'En 'ertem, hogy te egy istenn"o vagy egy t"und'er, 'en nem fogadom el ezt, de 'en engedelmeskedni!
– Ember, Nimfa I., add ide a r'egi n'ezd!
– Marina, v'agja a k"orm'et, festeni a haj'at a...
Nimfa Igorevna nem volt ideje, hogy befejezze, mint h'arom ember rep"ult be a szob'aba. "Ok omlott a padl'ora, majd kiny'ujtotta a hossz'u k'eperny"on, hogy Marina, aki n'ala volt.
– Ez egy k'eperny"on n'ezni az emberis'eg! azt mondta, 'atlagosan a h'arom, egy ember, egy Oleg, aki a leck'et a Kibernetika.
– Ez minden, kider"ult, hogy lehet tenni! Mi'ert a panor'ama k'eperny"o?
– k'erdezte m'elt'os'agteljesen Marina.
– Ez a k'eperny"o c'elja, hogy figyelemmel k'is'erje az eg'esz r'egi'ora. Akkor hoztam egy lapos t'erk'ep a vil'agon, ez lesz tal'alhat'o kezeli mozogni a t'erk'epen, majd a k'eperny"o t"ukr"ozi a val'os'agot, - mondta a fiatal f'erfi tettetett szolgas'ag.
A szob'aban k'esz"ult a k'artya kezeli, majd 'all'itsa be a k'eperny"o.
– J'ol van, - mondta Marina - de hogyan fogok, hogy rendelkezik a lelkek, emberek?
Marina, hogy uralkodjanak az emberek lelk'et felt'etlen"ul?
– k'erdeztem gonoszul Nimfa Igorevna, 'alland'o eltekintve a mozg'asok, az emberek, a biztons'agi berendez'esek.
– N'ezd meg a k'eperny"on, ez el'eg.